Hittel vallom feltámadáso(m)dat

Egy ideje – pár éve már – bátrabban élek, mint azelőtt. Ez nálam azt jelenti, hogy vakmerően kezdek reménykedni, bátran köteleződöm el, és határozott szívvel teszek ígéreteket. Tudom, hogy ott a kockázat: benne van a pakliban, hogy nem sikerül, hogy csalódom, hogy pofára esek. Megbánthatnak, vádolhatnak igazságtalanul, vagy egyszerűen csak elfordulhatnak tőlem. Pont ugyanannyi esélyem van az összezuhanásra, mint bárki másnak.

Mégis van valami, ami ennél is jobban megrémiszt. Az a szcenárió, hogy szánalmasnak tartsam magam, hogy „áldozatot” játsszak, és egy olyan életet vigyek tovább, ahol mindent feladva, fásultan sóhajtozom. Ez a kép minden kudarcnál félelmetesebb.

Ezért az utóbbi időben igyekszem kitartani magam mellett: jóváhagyom az ötleteimet, biztatom magam, és nem legyintek többé a megérzéseimre vagy sugallataimra. Tanulom tudomásul venni és felelősséggel elfogadni az adottságaimat, a személyiségemből fakadó természetemet.

A minap aztán a semmiből – egy ilyen belső sugallatként – megjelent a fejemben egy mondat: „Hittel valljuk föltámadásodat, amíg el nem jössz.”

Meglepett az ereje. Már nem vagyok egyházi közösség tagja, a spirituális gyakorlataimat sem korlátozom vallási keretek közé, mégis olyan határozott momentum volt ez, hogy minden mást félretettem. Leültem, és figyelni kezdtem, mit akar jelenteni nekem ez a mondat.

Ebben a pillanatban szólalt meg a telefonom. Valaki hívott, akinek a jelentkezését már napok óta vártam, és akire rengeteget gondoltam. Ez a különös egybeesés, ez a szinkronicitás csak megerősített abban, hogy fontos gondolattal foglalkozom, és hogy ne várjak külső megmentőre, jóváhagyóra, gondviselőre.

Rájöttem, hogy ez a mondat a saját feltámadásomról szól. Az én értelmezésemben ez a tudat felemelkedését és kitisztulását jelenti. A képességet, hogy végre meg tudjam különböztetni a saját dolgaimat – azt, ami belül van és belőlem ered – azoktól a külső tényezőktől, amiket nem az én felelősségem megváltoztatni.

Ez a mondat tett helyre mindent. Megértettem: az egyetlen dolgom, hogy ne veszítsem el a hitemet. Mert a Feltétlen Boldogság csak egy módon lehetséges: ha rendületlenül a saját belső feltámadásomra törekszem.